Orbán Gergely+36-70-202-78-55, jsbalzska@gmail.com
Életkor: 19 év
Végzettség: hallgató
Foglalkozás: gazdaságinformatikus hallgató
Max. szintegyetemi
TanulónálBudapesten és vonzáskörzetében megbeszélés szerint ill. online
Saját helyszínen-
Óradíj3000 Ft/60 perc
EgyébSEGÍTEK OLCSÓN A ZH-ÁKON, A DOLGOZATOKON ÁTMENNI, ILLETVE A HÁZI FELADATAIDAT ÉS A BEADANDÓIDAT MEGÍRNI!

Üdvözöllek! Orbán Gergely vagyok, jelenleg a BGE-PSZK-n vagyok elsőéves gazdaságinformatikus hallgató. 2019-ben előrehozott középszintű informatikaérettségit tettem 93%-os eredménnyel, míg 2020-ban szintemelővel megcsináltam az emeltet is, ezen felül 2 éve rendelkezem ECDL-bizonyítvánnyal is. Régebben, 2015-ben megcsináltam az alapfokú, míg a 2016-ban a középfokú angol nyelvvizsgát is, így szívesen várom az olyan hallgatók jelentkezését is, akik angol nyelven tanulják Office programcsomagba tartozó szoftverek valamelyikét. 2021. áprilisában pedig sikeresen elvégezten a CCNA 4 szemeszteréből az első kettőt. Amit még fontosnak tartok megemlíteni a tanulmányaimat illetően az az, hogy 4 évig jártam biológiatagozatra a Baár-Madas Református Gimnáziumba, ahol a biológiát igen magas szinten tanultuk.

Örömmel vállalom gimnazisták korrepetálását, közép -és emeltszintű érettségi felkészítését informatikából, illetve egyetemistáknak Java, C#, programozási nyelvekben a programozás alapjainak az elsajátítását. Matekból csak középszintű érettségi felkészítést és sima órai korrepetálást végzek. Ezen felül készséggel tudok segíteni a C, a C++ és a Python beadandók elkészítésében, akár egyetemi szinten is.

Igény szerint házhoz is tudok menni Buda egyes részeire (I, II, XI, XII. kerület). Per pillanat otthoni, saját helyszínen NEM vállalok tanítást, jelenleg csak távoktatásra, illetve a tanítvány lakásán történő oktatásra van lehetőség.

Tárgyak, amikben biztosan tudok segíteni egyetemi szinten:
-Programozás alapjai 1 (BGE)
-Bioinformatika (BME)
-Számviteli alapismeretek / számvitel (BGE, SZE)
-Tevékenységek számvitele és a beszámoló (BGE)
-Informatika és a világ (BGE)
-Közgazdaságtan / Közgazdaságtan alapjai (BGE)
-Adatbázisok / Datebases (DE)
-Üzleti informatika (DE)
-Adatmenedzsment (DE)
-Informatika I-II (OE)
-Számítógépes termelésirányítás (BGE)
-Adatbázisrendszerek (BGE)
-Adatbázis rendszerek (BME)
-Gazdasági informatika (BGE)
-Szakmai és pénzügyi információfeldolgozási ismeretek (BGE)

Óradíjaim (távoktatás esetén):
Programozás:
60 perces óra: 3.000 Ft

Word, Excel, Access, Publisher, Access SQL, Gimp 2, paint.net, Paint, Kompozer, Blender ismeretek:
60 perces óra: 3.000 Ft

Matek:
60 perc (általános iskola): 2.500 Ft
60 perc (középiskola): 2.500 Ft
Tanít mégacces-t, adatbázis-kezelést, exelt, informatikát, matematikát, programozást,

Online Segítség+36-30-937-76-90, info@onlinesegitseg.hu
Életkor: 25 év
Végzettség: egyetem
Foglalkozás:
Max. szintegyetemi
Tanulónálonline
Saját helyszínen-
Óradíj5000 Ft/60 perc
EgyébElakadtál a házi feladattal? Jól jönne egy kis segítség zárthelyinél vagy vizsgán? Bízd ránk a házi feladatod, megoldjuk az elejétől a végéig. Online számonkérések esetén is számíthatsz ránk, mindent megoldunk.
Tantárgyak, amikben tudunk segíteni:
- Matematika, bármilyen egyetemi matematikáról legyen szó (Analízis, Mérnöki matematika, Matematikai alapok, Gazdasági matematika 1-2, Analízis 2, Analízis 3, Lineáris algebra, Diszkrét matematika, Valószínűség számítás, Differenciál egyenletek) nem jelent gondot.
- Statisztika: BGE Üzleti statisztika, BGE Statisztika 1-2, BGE Tárasadalom Statisztika, Corvinus Statisztika. Exceles és kézzel papírra számolós statisztika is bármelyik egyetemről.
- Mechanika: Statika, szilárdságtan, dinamika, kinematika, kinetika, rezgéstan, végeselem módszer alapjai, BME KJK mechanika.
- Mérnöki tantárgyak: Gépszerkesztés (Műszaki rajz), Gépelemek 1-2, Hőtan, Áramlástan (pl BME KJK), CAD szoftverek (Inventor, Solidworks, Solidedge, Catia, Creo, NX, Autocad).
- Villamosmérnöki tárgyak: Elektrotechnika, Elektrodinamika, Elektrosztatika, Elektronika, Méréstechnika.
- Gazdasági tantárgyak: Mikroökonómia, Makroökonómia, Vállalti pénzügyek, Vállalat gazdaságtan, Közgazdaságtan, Pénzügy, Számvitel, Vezetői számvitel, Gazdasági elemzés, Marketing.
- Informatikai tantárgyak: C programozás, C++ programozás, C# programozás, Java, HTML, PHP, Phyton, Weblap készítés, Excel, Word, Powerpoint, Adatbáziskezelés
- Társadalomtudományi tantárgyak: Filozófia, Jogtudomány, Pszichológia, Szociológia, Pedagógia.
- Nyelvi tantárgyak: Angol, Német, Spanyol, Olasz, Francia (Más nyelvekről érdeklődj).
- Középiskolai tantárgyak: Matematika, Fizika, Biológia, Kémia, Irodalom, Nyelvtan, Történelem.
Itt a legfőbb tantárgyak kerültek felsorolásra, amennyiben az általad keresett tantárgy nem található meg itt, abban az esetben is írj nyugodtan a lentebb megadott elérhetőségeken.
Dolgozz velünk!
Van olyan tantárgy, amiből nem tudnak olyat kérdezni, amire ne tudnád a választ? Jelentkezz a onlinesegitseg.hu/dolgozz-velunk linken keresztül. Ez nem jár semmiféle kötelezettséggel, annyi munkát kell, csak elvállalnod amennyit szeretnél, amennyire kapacitásod van.
Elérhetőségek
Email: info@onlinesegitseg.hu
Weboldal: www.onlinesegitseg.hu
Ajánlatkérés: onlinesegitseg.hu/ajanlat-keres
Telefon: +36309377690
Facebook: www.facebook.com/onlinesegitseg1
Instagram: www.instagram.com/online.segitseg
Tanít mégalgebrát, analízist, AutoCAD-et, ábrázoló geometriát, dinamikát, elektronikát, elektrotechnikát, fizikát, gazdasági matematikát, geometriát, gépelemeket, közgazdaságtant, lineáris algebrát, makroökonómiát, matematikát, mechanikát, mikroökonómiát, műszaki rajzot, pénzügyet, programozást, rezgéstant, statikát, statisztikát, szilárdágtant, valószínűségszámítást, vezetői számvitelt, végeselem módszert

Öskü Nóra+36-20-330-51-00, nori.osku@gmail.com
Életkor: 45 év
Végzettség: egyetemi diploma
Foglalkozás: magántanár
Max. szintegyetemi
Tanulónálonline
Saját helyszínen-
Óradíj4000 Ft/45 perc, 6500 Ft/90 perc
EgyébSZÁMVITEL MAGÁNÓRÁK
Elvesztél a számvitel elméleti útvesztőiben? Vagy új számviteli munkakörben dolgozol, ahol nem látod még a gyakorlati összefüggéseket?
Okleveles közgazdászként regisztrált mérlegképes képesítéssel, több, mint 20 éves gyakorlati tapasztalattal számvitel magánórákat vállalok elméleti és/vagy gyakorlati kérdések magyarázatával. Zh-ra való felkészítés akár intenzív óraszámban.
Díj: 3.000,- Ft/45 perc, 5.000,- Ft/90 perc
Oktatás: online (Skype)
Részletek: Telefonon vagy Facebookon
Tanít mégmatematikát

Szilágyi Zsuzsa+36-20-360-45-90, szizsukat@gmail.com
Életkor: 41 év
Végzettség: BGE, Corvinus
Foglalkozás:
Max. szintegyetemi
Tanulónálonline
Saját helyszínen-
Óradíj6000 Ft/60 perc
EgyébPSZF-en és Corvinuson szereztem diplomát számvitel szakon. 20 éve tanítok számvitelt főiskolásoknak, egyetemistáknak, államvizsgára, mérlegképes, könyvvizsgálói, adótanácsadói vizsgára készülőknek egyénileg és csoportosan. Ha segítségre van szükséged, keress bátran!
Tanít még-

Bánréti Ottó+36-20-540-38-65, info@matekom.hu
Életkor: 31 év
Végzettség: közgazdász-tanár MSC
Foglalkozás: oktató
Max. szintegyetemi
Tanulónálonline
Saját helyszínen1. ker. Csalogány u.
Óradíj4500 Ft/90 perc
EgyébEgyetemi diákként és később tanárként is sokszor meglepődtem, miért nem lehet 1-1 anyagot egyszerűbben megfogalmazni, elmagyarázni. Később magántanárként ez lett a fő célkitűzésem. Szerintem nincs hülye kérdés, senki sem menthetetlen, és nem az érettségi eredmény mutatja meg mennyire vagy 'rossz' matekból.
További elérhetőségek (a telefont tanítás közben nem veszem fel):
- Facebookon: www.facebook.com/otto.banreti
- www.matekom.hu
- www.facebook.com/Matekkulonorak
Tudsz hozzám járni:
- Egyedül személyesen vagy online
- Kis csoportban (3500Ft/fő/90perc két személyre, 3000Ft/fő/90perc 3 személyre) személyesen vagy online
- Ha érettségi felkészítés kellene
- Ha egyetemi anyagban akadtál el
- Ha Zh-ra vagy vizsgára készülsz ezekből a tárgyakból:
- Mikroökonómia, Makroökonómia (Közgazdaságtan)
- Valószínűségszámítás, Statisztika
- Gazdaságmatematika, Analízis,
- Pénzügy, Számvitel, Üzleti Statisztika
Tapasztalat:
- Közgazdász-Tanári MSC
- Több éves egyetemi oktatói gyakorlat
- Közel 10 év oktatásban
- Több mint 10.000 letanított óra
Tanít méganalízist, gazdasági matematikát, közgazdaságtant, matematikát, makroökonómiát, mikroökonómiát, pénzügyet, statisztikát, valószínűségszámítást



VISSZALÉPÉS AZ ELŐZŐ OLDALRA